MIT campus

More
12 years 11 months ago #4530 by TheElf
Replied by TheElf on topic MIT campus
- Tudom. De azt is tudom, hogy a visszajelzéseket elolvasni, sok történetet megírni újságírók is alkalmasak. Ellenben arra, hogy ami érdemi mágikus kutatás kell, arra bizony ezt elvégezni képes mágusra van szükség. Ez mr eleve korlátozza kit hova küldhetek. De nem csak ez a szempont.

- Sokkal nagyobb gond az, hogy az általad említett módszerrel nem értek egyet. Ugyanis ismét alábecsülöd a kockázatokat, és az eredmény értékénél nem nézed meg, hogy ez csak részeredmény. Az adott konkrét feladatra jól fókuszálsz, de az összképet nem látod. Pont ezért lenne könny? elterelni a figyelmedet egy érdekes részproblémával, és míg azzal foglalkozol észre sem vennéd mekkora bajban vagy. Mert az adott részfeladatokra mindig találsz jó megoldást, remek kutató vagy és remek mágus. De éppen ezért futsz bele komoly hibákba. Ráadásul Boston kapcsán fel sem mérted miért is volt fontos az Inside View, a trend, a háttérzaj. El akarsz embereket kapni, de nem keresed a probléma forrását. Ehhez azonosítottál egy gyengét: A függ?séget. Célba is vetted. De nem számoltál azzal, hova vezet ez a módszered.

- A pornóhoz hasonlítod. Találó hasonlat. Senki sem született pornó függ?ként. Ahhoz el?ször túl sok pornót kell nézni. A függ?ség többnyire kialakul. A drog függ?ség kialakítása érdekében a dealer olykor az els? pár adagot akár vesztességgel is rásózza a diákokra. Azért alakul ki a függ?ség, mert valaki tesz róla, hogy kialakuljon. Ha az Inside View kineveli a horror függ?ket, men?vé teszi az ilyesmit, akkor mivel mindenkinek egyre nagyobb adag, egyre intenzívebb élmény kell, az újság után jön a m?érzet, a m?érzet után a valóság. És tömegesek lesznek a halálesetek. Jön a boszorkányüldözés. És bizony ez téged is, Crystalt is célponttá tenne. Már közvetlenül is. De az igazi baj, a tömegessé váló esetek hatása a háttérzajra, mert ez elég sokféle mágikus veszélyforrást szabadíthat el. Ezek pedig bárkit kicsinálnak, és nincs kedvem mondjuk ezért kiskanállal összeszedni a ház valamelyik kevésbé harcias lakóját, mert ? válik els?ként áldozattá.

- Ezt pedig szerintem te sem akarod. Igen, baromira jó ötlet a visszajelzések alapján profilt felállítani. Ha az elkövet? nincs annyira tudatos, hogy ezt mérlegelje, és hozzátegye: mi is olvassuk az itt-ott megjelen? olvasói leveleket. Mert az igazi veszélyforrást nem találod meg. Tudom. Tudod honnan? Mondjuk onnan, hogy már a 20. században is próbálták a hálózati forgalom és a hozzászólások monitorozását, a kulcsszó alapú elemzéseket, és figyelni ki mihez szól hozzá, ki és hogyan lehet gyanús és befolyásolható. De hiába volt már akkor is sok lehet?sége a hatóságoknak semmit sem ért. Sem a terroristák ellen, sem a szaporodó parajelenségek kapcsán a rituális mágia lehet?ségének felismerésére. De segítek, az össze hozzászólás elemzését, célzott üzeneteket, elküldött cikkeket, sok módszert próbáltak sz?résre használni. Nem egyszer, nem kétszer. És az eredmény mindig az volt, akit?l igazán félni kell, az csenden marad. Mindegy mit csinálsz.

- Az ilyen halászat persze ennek ellenére id?vel egyre sikeresebb lenne, ahogy egyre több ilyen függ?t termel ki az a szennylap, és szépen formálná az asztrál síkot és csak nézhetnénk mekkora túlél? horror lett abból, hogy valami átjött. Pár milliárd emberb?l maradt 200 a következ? mágikus ciklusra. Mert nem volt annyi eszünk, hogy felismerjük, hogy amikor a függ?ket etetjük, hogy oda jöjjenek, akkor mi magunk váltunk azokká a dealerekké amik a probléma forrását jelentik. Mi tesszük a tömegeket függ?vé és gyilkossá, de mosolygunk, hogy az általunk keltett probléma 15%-kával kezdünk valamit, és minden napra jut 10 elfogás. Nem elég a kívánt eredményt nézni, mindig elemezni kell a kockázatokat, a biztos vesztességet jelent? árat is. Ez pedig jelenleg nem éppen kedvez? helyzetet jelent. 10-20 jelenlegi potenciális gyilkos megfogásáért baromi rossz üzlet kinevelni 20000 vagy 200000 gyilkost. Mert a kitermelt és megfogott ügyekkel, te magad feded el zajjal azokat a jeleket, nyomokat amiket a valódi probléma hagyna. Beleolvad a zajba. És véged. Mert kés? már az igazi dolgokra reagálni.

- Az az út, amit az Inside View jelent, nem monitorozhatóvá tette a veszélyeket. Dehogy. Szó sincs err?l. Csak éppen már akkora divat lett veszélyforrássá válni, hogy az átlagos diákcsíny helyett er?szakos b?ncselekményeket látunk. Hogy az átlag burzsuj hülyegyerek divatból sátánista és démont akar idézni. Nem monitorozhatóvá tette a veszélyeket, hanem megteremtette azt a közeget amibe ezek bele tudnak olvadni, amin belül láthatatlanná tudnak válni, és maga is forrása a problémának. Sok problémát viszont társadalmilag elfogadottá tesz, és aki ez ellen küzd az szegény diákokat a stílusuk miatt bántja. Csináljunk még trid adót is ahol el akarjuk érni, hogy divat legyen lányokat áldozni a sátánnak? Igen 20 néz?t el is fognánk. És 20000 gyilkolna. És 2 millió lenne az aki divatot akarna csinálni bel?le, ezt tartaná men?nek és minden csoportot arra motiválna, hogy ebben licitálná túl egymást. És már járhatnánk is azok temetésére akik fontosak nekünk.

- A motiváció amit mondtál, hogy sokmindent megéri hagyni, hogy mást megfoghass akár igaz is lehet. De nem mindegy mit akarsz hagyni, mit akarsz megfogni és mit termelsz ki akaratlanul is.


- Azt mondod téged érdekel a Gilman ügy. Nos ebb?l az ügyb?l akar Severin is Nobel díjat. Ez az ügy az egyik oka annak, hogy a Vatikán is rászáll a Faustusra. Téged els?sorban az érdekel, hogyan m?ködik Gilman féle utazás. Ugyanis mindketten tudjuk, hogy ugyan elt?nt, de nem jelent meg máshol. Nem teleportációról van szó, hanem valószín?leg a metasíkok valamelyikére vezet? átjáróról. Ez szép és jó, hiszen ezzel tömegeket lehetne elvinni a metasíkokra. Vagy bárkinek megmutatni az asztrális síkot, és nem csak mana érzékeny filmen és kamerán át. De szerinted csak err?l szól a helyzet? Szerintem egy nyitva felejtett kapu másról is szól. Például arról, hogy nem csak nekünk lehet átjáró. Hanem bárminek amire a kaput a háttérzaj ráhangolja. Amikor azt mondtad, hátha te látsz valami olyasmit amit én nem, akkor abban bíztam, hogy err?l a veszélyr?l tudsz már több részletet. Mert amikor a háttérzajt és a védelmet említem, ez is ott van a motivációk között. És bármennyire is kellemes lehet bizonyos háttérzaj, ha sebezhet?bbé tesz minket, nem biztos, hogy szerencsés. Ezért sürg?s a közös alap is.

- Azt is tudjuk, hogy ehhez az átjáróhoz er?s lokális mágikus csúcs kell, amit viszont a háttérzaj is kelt. És ez mondja meg azt is, hogy honnan jöhet át valaki, és ki tud itt túlélni. Cél lenne, hogy a környezet inkább a barátoknak kedvezzen, mint az ellenségeknek. A háttérzaj által adott irányban meger?sített mágia miatti helyi csúcs felel a városban megismerhet? ébredés el?tti mágiáért. Innen a kapu m?ködése téged mint mágust érdekel. De nem hiszem, hogy sokkal másabb mint amikor egy szellem nyit kaput a metasíkok irányába, így az elméletét nem feltétlenül a kapunál tanulmányoznám a helyedben. De tudom hiába szólok err?l a veszélyr?l, egy mágusnak a saját kíváncsisága fontosabb. De nem hiszem, hogy ez a helyzet kivétel lenne az alól, hogy aki átjönne, annak itt elég mana kell az életben maradáshoz. Így bármi is varázsol vagy kúszik át a kapun az nagyon nehezen szabadul el pár városnyi távolságnál messzebb. Ehhez még egy globális pánik sem lenne elegend?, hiszen a kevésbé s?r?n lakott részeken nem emelné meg a háttérzajt, így megmaradnának a falak. De ez azt jelenti, hogy ezekben a városokban akár 100%os veszteség lehet. Ha ezt etetjük háttérzajjal, hogy pár kishalat kisz?rjünk olvasói levelek kapcsán, akik elég marhák ahhoz, hogy ezt megírják és sosem voltak elég komolyak, akkor hajrá, csak akkor búcsúzz el Crystaltól, mert nehezen hiszem azt, hogy egy Chicagonál rosszabb forgatókönyv esetén ? ott lenne a kevés számú túlél? között. Ezzel azt hiszem látod melyik az az ügy amit [i:4uo75qus]mindenképpen [/i:4uo75qus]el kell kerülni.

- Ez pedig azt mondja, hogy a háttérzaj kérdés fontos. A tömegek hangulata akkor is els?dleges kérdés, ha valaki az ilyet bocsánatos b?nnek tekinti, netán maga is kedveli a hasonló hangulatot. Mert a következmények már nem férnek bele. Ez az alap felvetés amib?l kiindulunk.



- Mi az ami annyival nagyobb és veszélyesebb, hogy a rovarszellemek is félnek t?le? Amiért a Vatikán is kiküldi a nehéztüzérséget... Mi az ami Bostonhoz köt?dik és ami a kapu környékén sok halálesetben megmutatkozott? A Halál és az Ellenség idolja. Nem szellemek, maga az idol is, mint totem. Szerinted ha ezek megjelennek a városban Crystalnak mennyi ideje lenne? Vagy bárkinek és bárminek ami neked fontos. Nos, látod ezért nem attól félek, hogy az Inside View olvasói majd megcsinálják maguknak a természetfeletti horror-t. Hanem attól, hogy ha az olvasók százezrei, millió akik divatból is olvassák keltik majd a háttérzajt, és közben függ?vé vállnak akkor mi szabadul el. Tudod miért? Mert az olvasók tömegeiben nem a mágikusan aktívak vannak többségben. Azok közül is egy csomó sámánnál szóba sem jöhet ez. A maradékon belül rengetegen akik olvasóból lettek ott szerz?k az összeesküvés elméletek miatt olvassák. A maradék jelent?s részének így is marad elég történet. Aki viszont eddig is függ? volt, eddig is többet akar, az most is sz?rhet?en panaszkodik, és már eddig is ölt volna. Így az Inside View fékezését jelenleg jobbnak találom.

- Az er?s háttérzaj miatt veszélyes szintre er?söd? mágia által jelentett probléma hosszabb ideig térben izolált marad. A hermetikus mágusokat els?sorban a kapu m?ködése érdekli. De ugyanilyen kapukból, átjárókból lehetne ideigleneseket is tanulmányozni, ha valakit az érdekel. Engem viszont az érdekel, hogy ami a kapu mögött van, az ha át tud és át akar jönni, márpedig a jelek szerint erre is komoly lehet?ség van, akkor itt egy újabb Chicago lehet. Igazad van abban, hogy sok kicsit meg lehet fogni azzal, ha az újságot és a boltot is sz?rjük, akár az általam mondottak miatti jelent?s fékezés mellett. De jelenleg a cél az, hogy akár a f? alatt lév? kicsik egy részének t?résével tudjuk a háttérzajt olyanra formálni, ami megakadályozza a nagyobb gondot. Vagy legalább fékezi. Így pedig az újságot divatból olvasók érzelmei, és ezen keresztül az újság háttérzajra gyakorolt hatása az ami fontosabb. Persze ett?l még lesz rengeteg horror történet a lapokban, amiket mi fogunk szolgáltatni, csak éppen a végkifejlet más. A pszichadosunk ehhez is ért, és ezek értékeléséhez, ezekb?l jöv? profilok felállításához is ért.

- Márpedig te kihagytál egy csúnya szempontot ennek kapcsán. A migrációt. A migráció arról szól, hogy ha ezen a helyen korlátlanul etetjük a sátánistákat, akkor ide fognak jönni és elmélyítik a problémát. Ha viszont itt túl drága és kockázatos lesz maradniuk, de máshol megvannak a horror storyk akkor a jelent?s részük számára a költözés jelenti a megoldást. Szétszóródnak, elvegyülnek, így viszont nem teremtenek egy helyen veszélyes mérték? háttérzajt. Azaz megel?zünk egy katasztrófát. A gyilkosság megkísérlésénél nagyobb lesz az egyéni kockázat, márpedig a kezdetekben próbálkozó túl bátor emberek jelent?s része hibázik. Ha ?k belebuknak, az a többieket nem próbálkozásra, hanem migrációra sarkallja.


- Elmondtad miért nem tudnál együtt dolgozni Miyazaki Azumi-val. Megmondom ?szintén megleptél. Én úgy tartom, hogy ? sámán. Macska pedig odafigyel erre a problémára, és érdeke az, hogy a katasztrófa ellen bárkivel szövetkezzen. Ezt Azumi is felfogja. Te pedig mágus vagy, és tehetséges, értelmes. Nagy ügyekben még tapasztalatlan, így többet hibázol, de ez csak a korral jár, és ezért van csapatmunka. Nem hiszem el azt, hogy ebben az esetben neked nagyobb motivációd lenne a hátba szúrásra. De tovább megyek: Amikor bárki küldhet be Azuminak történetet, és bármelyikünk hozzáfér a visszajelzésekhez, lehet így segíteni azt sem hiszem, hogy találkoznátok annyit, hogy legyen felület a konfliktusokhoz. De bármennyire is nem együtt dolgoztok, ki nem állhatjátok egymást, ha vannak közös célok, mondjuk Crystal túlélése, akkor nem árt nem keresztbe tenni a másiknak, és tudni azt, hogy a másik hogyan dolgozik. Ez a kapocs akkor is marad, ha tiszteletben tartom, hogy nem akarsz hozzá közel menni.


- A beavatás viszont amit az ifjú hölgy kapcsán említesz szerintem nem stimmel. Itt nem err?l van szó, hiszen az szerintem akkor sem matek tudást ad, ha az a kifejezés önmaga is inkább a mágusok utólag kitalált kifejezése valamire, amit nem sokan értenek. Hiszen amikor valaki jobban megért egy totemet, az nem feltétlenül jár együtt a mágikus hatalom meger?sítésével. Én úgy gondolom, hogy amikor egy mágus beavatásról beszél, akkor a legtöbb sámánt csak meger?síti a toteme. Az adeptusok esetében is más a helyzet. De biztos vagyok benne, hogy nem beavatás jelleg? volt a csalás. Ugyanis ahhoz, hogy a totem látásmódjához közelebb kerülj, ahhoz bizony idomulni is kell hozzá, nem lehet csak felhasználni. Erre pedig a kisasszony nem volt hajlandó. Pontosan tudom, hogy egy ilyen hozzáállás után Sáska felfalná. Méghozzá pontosan a ZH után. Macska még pofozgatja kicsit, játszik vele. De nem hiszem, hogy az eredmény más lenne, vagy beavatás lenne.

- És bizony az Inside View ezt is meg fogja írni, ez is természetfeletti horror. Szerintem amiket Gina küld be, azok között is lesz horror történet. Csak éppen azt nem mágus írja, hanem pszichológiai hadviseléssel foglalkozó katona, és pontosan megtervezi milyen hatást vár el t?le. Tömegpszichológia, tömegkommunikáció. ? ehhez ért. Te viszont thaumaturgiában vagy jobb. Nekem a stratégia a fontosabb feladatom, és azt hiszem, hogy Crystal hiába tanítaná nekem meg azt az álcázó varázst amivel neked uniformist, a mi Azuminknak hálóinget, Miyazaki Azuminak pedig egy mikohoz cseppet sem ill? nyugati fodros ruhácskát csinált, hónapok alatt sem tudnék összehozni bel?le mondjuk egy hihet? politikus álcát. Pedig Anna a fejébe vette, hogy megoldja, hogy tudjak varázsolni, és szerintem most ennek érdekében egy újabb szertartáson töri a fejét. Már csak arra kellene rájönnöm, hogy mi az amit ezzel a szertartással elért. Mert ezt megtippelni sem tudom. És ?szintén szólva 2 dolog is van ami kockázat ebben. Ha nem azt érte el amit akar... Akkor ki tudja mi a hatása. Viszont ekkor jobb újra próbálkozni. Ha pedig azt érte el amit akar, de nem tudom, hogy elérte, akkor addig, addig "próbálkozik újra" er?sítve a hatást, míg ki nem derül a turpisság. Viszont nem biztos, hogy jó ezt így elsietni...

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 10 months ago #4539 by Nyarlathotep
Replied by Nyarlathotep on topic MIT campus
-"Ha jól tudom, akkor oda megyek kutatni, ahová akarok, de nem vagyok jogász Mindenesetre ha olyasmi is belekerült a szerz?désbe, hogy amíg véget nem ér a tanfolyam, addig ott és akkor fogok dolgozni neked ahol és amikor csak mondod akkor igen er?sen megszívattam magam. Akkor viszont legközelebb veled csak ügyvéd jelenlétében leszek hajlandó tárgyalni, úgyhogy remélem ez nincs így."

-"Értem, hogy mi a gondod. Bizonyára jobban értetek hozzá, ha erre embert is fölvettél."

-"Az a nyitva felejtett kapu nincs nyitva felejtve. Egyszer?en id?nként kinyílik, méghozzá rengeteg irányba. Ez az el?nye a londonival szemben. A londoni egyébként Crouch End-ben van a Parkland Walkon kell végigmenni az elhagyatott vonatállomás felé. Azt például nem tudják, hogy mi felé van nyitva, de az biztos, hogy ott sokkal gyakoribbak a Gilman szer? elt?nések. Nyomtalanul, mintha a föld nyelte volna el ?ket. Az viszont csak egy helyre nyílik, ezt viszont szerintem hangolni lehet. Tudod, mint a Csillagkapu filmben. Föltárcsázod az alvilágot és kikandikál Lucifer. De ha mondjuk Cthulhu-t akarod fölhívni, akkor ? jön. Ha meg rovarszellemeket, akkor azok. Ezért érdekes a professzornak. ? a teleportációval foglalkozik, engem viszont más érdekel és szerintem azok, amik itt ragadtak, adhatják meg a megoldást a lélekcserére. Képzeld el mekkora haszna volna annak, ha mondjuk amikor elérem a haetvenet, akkor egyszer?en egy klónozott testet választok magamnak. Vagy amikor meghalna valaki, egyszer?en eloldozzák a testét?l és hozzákötik egy újhoz. Te sem vagy golyóálló és lehet az életed mentené meg egy ilyen lehet?ség, nekem meg mellesleg meghozná a Nobel díjat. Az viszont más kérdés, hogy valaki eredend?en tárcsázott valamit, aztán jött GIlman, ? is föltárcsázott valamit, aztán az a hülye nyomozó föltárcsázta Lucifert a fekete misével. Gyakorlatilag most ez annak a kiszóródása, hogy két helyr?l ragadtak itt dolgok. Az már más, hogy én is föl akartam valamit tárcsázni, de annyiban örülök, hogy ez a dolog közbejött, hogy nem értek hozzá. Szerintem úgy jártam volna, ahogy Kathy. Olyasmibe nyúltam volna bele, amir?l semmit sem tudok. Látod, Nick még így is megmentette az életemet... Egyébként ha már hívni kell, akkor inkább Shirley tárcsázzon, mert ? legalább tudja kit hívna és tudja, hogy ki jelentkezne. Egy csorda leszbikus meg még mindig kellemesebb, mint egy csorda zombi meg háromszáz toxikus sámán. A Vatikán is ezért küldte szerintem ide az atyát. ?k is tárcsázni akarnak."

-"Most, hogy ezt is elmondtad, akkor sem kéne az az újság, ha át akarnád adni. Köszönöm, de ha ilyen karriert akarnék csinálni, volnék akkora egoista, hogy azt mondjam, hogy akkor majd kezembe veszem a dolgot és nem más cikkeit futtatom. Azumi pont jó helyen van és pont ott, ahol tudni szeretném. Így le is van foglalva, de befolyása sincs, ha a ti cikkeiteket hozza le. Az már más kérdés, hogy ez akkor az Inside View mint Inside View halála, de amit elmondtál az alapján ez is volt a cél."

-"Nem. Crystal hiába PRÓBÁLNÁ meg megtanítani neked ezt a varázslatot, nem tudnád megtanulni. Ha gondolod odaadhatom neked a formulát akár itt és most is, gépen vagy papíron, ha zsebkend? kell, mert másra nem lenne neked jó. Neked nem olyan kell. Nem tudom milyen, de nem vagyok se shintoista se taoista, de sámán sem. Mindenesetre a nagyobb szélesebb utad már megvan, a kisebb keskenyebb igazi utat ehhez neked kell megtalálnod. A másik, hogy az NEM álcacsináló varázslat. Az az önkifejezés egy formája. A ruhakészít? gyártósor mágikus megfelel?je egyberakva a szépségszalonnal. Azaz ha szerinted Azumi olyan, mert azt gondoltad róla, akkor Azumi hirtelen animekislány lesz. Például Crystal szerint az egyenruhák tisztára olyanok voltak, mint a náci német egyenruhák. Ezután én mit kaptam? Láttad. Ha szerinted mondjuk megvan hogy hogy öltözködik és hogyan festi magát egy hihet? politikus, akkor meg tudnád csinálni. Az más kérdés, hogy, végeredményben cseppet sem volnál hihet?bb, mint ha szimplán legyártatod és fölöltözöl, meg kisminkeled magad."

-"Én tudom. Megtanított mágikusan elrejt?zni, leplezni magad. Gyenge vagy benne, mert a hatalmad kicsi, de azért erre való. Szerinted rólam mennyi mély asztrális lenyomatot lehet találni? Én ugyan megtanultam ezt a technikát, ugyanis utálom, hogy ha másra kell támaszkodjak, de nálad ez más. Nem most akarom kiásni a sámán-mágus csatabárdot és nem veled."

Csapat riadó!

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 10 months ago #4540 by TheElf
Replied by TheElf on topic MIT campus
- Lexi, nem kötelez? a cégnél kutatni. De ha rákéreztél, hogy az Inside View kapcsán nem rád gondoltam, akkor elmondom, hogy a labor felszerelése kapcsán számoltam azzal, hogyha van kedved ott kutatni megtehesd. Azon egyszer? oknál fogva, hogy sok kutatáshoz kell engedélyköteles cucc, akkor a laborok nevén kellene publikálnod. Itt viszont meg tudjuk engedni, hogy a saját neveden publikálj ami a tudományos karrieredhez jobb. Nem fogok egy olyan feladat kapcsán rád gondolni, mint az Inside View ami akadályoz a tanulásban, nem segíti az el?meneteledet, és nem a te szinted csak az id?det, lehet?ségeidet pazarolja. Ha viszont azt látom valamiben esetleg tudok segíteni, és a házban az aa közös pont, hogy mindenki csúcsteljesítményre törekszik, de azért segítünk egymásnak, kompetitív de kooperatív tehetséges emberek legyenek a házban... Nos akkor azt hiszem ez így is helyes.

- A kaput, mint veszélyforrást nem mi ismerjük meg el?ször, és szerintem volt aki lezárta, védm?vekkel korlátozta, ne legyen vele gond. De ehhez képest a kapu egy ideje [i:1huro4gc]ellen?rizetlenül nyitva maradt.[/i:1huro4gc] Valaki nem gondolt rá, hogy ha ? lebontja az akadályokat, és nyitva hagyja a kaput [i:1huro4gc]bármi[/i:1huro4gc] átjöhet, és ezzel mit okoz. Ha valaki [i:1huro4gc]szándékosan[/i:1huro4gc] csinálna vele bajt, akkor sokmindent megidézne. Itt viszont csak meggondolatlanságról, felel?tlenségr?l van szó. A kapu hangolhatósága nem újdonság, de mint látod nem csak az a kérdés mire van hangolva, hanem az is, miért van nyitva hagyva. És ha az összkép aggodalomra ad okot, akkor bizony ezzel is kell foglalkozni. Látod engem ez a része érdekel a Gilman ügynek. Persze jó lenne a kapunál egy védett labort építeni amin te is kutathatsz, Severin is, méghozzá biztonságban. De ha lehetséges lenne, már rég arkológia lenne egy ilyen labor körül.

- Szerintem meg tudná tanítani. Részben Sáska miatt, részben miattam, részben önmaga miatt. Azt mondod Sáska megtanított mágikusan leplezni magam. Szerintem ez egyfel?l nem a teles igazság, hiszen ezek szerint [i:1huro4gc]van mit elrejteni.[/i:1huro4gc] De ezt a felét Anna is elmondta. A f? probléma az, hogy mi az a mágikus képesség amit ez elrejt? Ezt már nehezebb megmondani. Pont azért, mert [i:1huro4gc]Sáska sokszor elmondta, miért viselkedik megannyi sámán ?rült módon.[/i:1huro4gc] Mert, ha valaki a sámánság kedvéért csak az idegen megérzésekre hallgat, és szépen lassan levetk?zi önmagát, akkor idegen lesz. Ha az adeptusok teljesednek ki a totem segítségével, és a meglév? tudásukban, képességeikben fejl?dnek tovább, ezek a képességeik teljesednek ki jelent?s részben mágikus úton, akkor lehet jó eredményt elérni.

- Meglév? képességek teljesedhetnek ki mágikus úton. Adeptusokról van szó, akiknek egy része megtanul varázsolni is. A totem segít kiteljesedni. De az adeptusok közül van aki harchoz ért. Más tudós. Megint más vezet?. Megint más m?vész. Sok irány van, és Sáska is sok irány képvisel?it segíti. Olyanokat akik valamiben jól jelképezik ?t, mégis javarészt önmaguk maradnak. Részt vettem egy olyan rendszer kitalálásában, ahol virtuális valóságon belül lehet pontosan képezni mágusokat. Ugyanazt kell tenniük, hogy ott varázsoljanak, mint a valóságban. Az ebben való munkámat Sáska akkor tudja kiterjeszteni, ha az ott m?köd?, pontosan lekódolható formulák kapcsán segítene abban, hogy azok a való világban is m?ködjenek. Megérzésb?l, hagyományos táncból pedig nehezen lesz forráskód. Ha egy totem célja az emberhez alkalmazkodás, akkor az emberi logika szerinti varázslásban érdemesebb segítenie, mint simán csak idegen sugallatokkal. Ez is egy szempont.

- Persze emberi logikából többféle van. Hiszen, ha azt mondjuk a mágus útját járó adeptus, mint mágus, akkor nem egy homogén tradícióról beszélünk, még akkor sem, ha adott a totem. Hiszen egy Sáska által támogatott, mágus útját járó adeptus, ha ? éppen egy m?vész, akkor teljesen más módszerrel fog varázsolni, mintha egy a[i:1huro4gc] törvényszéki tudományhoz is köt?d? vezet?.[/i:1huro4gc] Ha a seregnél is, hiába van pilóta vizsgám, mesterlövés vizsgám, mégis a törvényszéki tudomány vitt el?re, amihez tudomány és szociális képességek kellettek, de azon belül is inkább logikus érvelés, akkor bizony Sáska ezen az úton fog segíteni. Csak fel kell ismerni, miben is segített, mit tudok megtenni, mit kell most leplezni. És hogy ez az-e amire Anna szerint is szükségem van. Mert ez sokat számít. Például azért, hogy tudjak számolni a lehet?ségeimmel.

- Tegyük fel, eddig is jó volt a memóriám. Most még jobb. Eddig is több mindenre figyelhettem oda, most még többre. Eddig is keveset aludtam, most még kevesebbet kell. Mindjárt változnak a határaim, mindjárt meg tudok olyanokat tenni amiket eddig nem, és ehhez nem ártana alkalmazkodni a terveimben. A kérdés az, hogy ezt honnan venném észre?

- Szóval ez nem egy triviális kérdés. Amikor elhívtál ide elmondani a terveimet, egy rövid beszélgetésre, akkor persze elmondtam neked azt, hogy hogyan látom, hogyan törekszünk arra, hogy a legjobbat hozzuk ki a képességeinkb?l. És nem szellemekkel vakon öngyilkos alkut kötve, nem csak a nagy küls? valamire hagyatkozva. Hanem elfogadva azt, hogy mindannyian a csúcsot akarjuk elérni, és ezt akkor érjük el a legkönnyebben, ha egymást segítjük, a sokféleségünk, a különbségek ellenére is. Ehhez viszont fontos az, hogy a saját képességeinket felismerjük. És ha a legjobba akarjuk kihozni magunkból, akkor a másik fél által felkínált lehet?séget sem szabad elutasítani. Ezért nem hiszek a mágus sámán ellentétben sem. Az okos mágus elismeri, hogy sok szellem, totem régebb óta és alaposabban tanulmányozza a mágiát, így lehet t?lük tanulni. De emberi logikával, tudományosan kell mindezt megérteni. Kathy mágus, mégis megértés nélkül nyúlt szerhez, kötött alkut szellemekkel, és meg is fizet érte. Engem egy totem kiválasztott, és pontosan tudod mennyi minden közös alap itt. [i:1huro4gc]És azt is, miért bízom meg benne.[/i:1huro4gc] De e mögött a bizalom mögött ott van a megértés is, és az is, hogy nem [i:1huro4gc]vakon bízom benne.[/i:1huro4gc]

- És nem is ok nélkül bízom benne. Nem azért, mert Sáska szépen mosolyog. Az veszélyes is tud lenni. Hanem mert, ha nem segített volna, nem lennék itt, nem értem volna el dolgokat. Azaz, ha átvágna, akkor is azt mondanám: megérte. És a megértés is sok közös célról beszél. Sok oka van annak, hogy ne akarjon átverni és [i:1huro4gc]szerintem[/i:1huro4gc] nem akar. Szerintem azért választott ki, mert nem akar átverni. De ett?l még sok dologról eddig is kikértem hozzáért?k véleményét. És pont ezért érzem azt, hogy amikor képességet ad, akkor is ismer engem, jót akar és azokat a képességeimet terjeszti ki amiben eddig is jó voltam, amiket [i:1huro4gc]megérthetek.[/i:1huro4gc] De szeretném [i:1huro4gc]felismerni azt, mit terjesztett ki.[/i:1huro4gc] És ha mindezeknek az adományoknak a társadalomban való helyét, a tanítás lehet?ségeit sem árt felismerni, akkor nem árt elgondolkodnom azon, hogy hogyan m?ködnek.

- Azt tudod, hogy van indukciós adatjackem. Azt is, hogy egy ilyen eszköz kapcsán a kötelez? kibernetikus router segít, bármelyik indukciós port, bármelyik eszközzel dolgozik. Ami a fegyvercsatolónál szokásos a tenyérben, az is jó dekázáshoz. Smartlink rendszer mikrokontrollerjéhez olyan firmware-t használok amivel hangszert is lehet irányítani, kamerát is. Egyszerre két indukciós porton akár két eszközt is elérek. Mondjuk úgy [i:1huro4gc]multitasking.[/i:1huro4gc] Ja, és közben mondjuk egy matematikai processzor is dolgozik, meg az ételek illata alapján a receptet is ellen?rzi a beépített elektronika. Multitasking, ugye? Mi van akkor, ha Sáska azt mondja tudjak egyszerre még több dologra odafigyelni, tudjak még több dologgal foglalkozni? Ezzel lesz több id?m. Mondjuk míg beszélgetünk, tudok-e optikai chipeken lév? ZHkat javítani? Vagy megírni egy üzenetet Severinnek? Vagy... És ha igen, az azért van mert eddig is jó voltam benne, vagy mert Sáska csinált valamit? És ha ? csinált valamit, mit lehet ebb?l megérteni? Mir?l lehet olyan elmélet ami az emberiség nagy közös tudásának a része? Ugye érted miért nem egyszer? a képességeim kérdése?

- Ráadásul az id?távokkal is lehet ám gond. Hiszen, tegyük fel, Sáska ismeri a beültetéseimet és számol is velük. Tudja, hogy immár nem árt, s?t hasznos ha több dolgot tudok megtenni egyszerre, szellemileg, mint amire a testem képes. Szóval tényleg ebben segít. De tudod mennyi id? becsatlakozva egy üzenetet elküldeni? Csak hozzáérek a készülékhez és máris csatlakozik az indukciós port. És egy szemvillanásnyi id? alatt átmegy az üzenet. S?t, ez alatt az id? alatt még el tudok indítani egy keresést, és megpróbálhatok belépni egy rendszerbe.


Gina kap egy üzenetet DeeDee-t?l: "Lehet, hogy a roadie-k el?bb érnek oda, lenne valaki aki beengedné ?ket?"

"Szia Jeff,

Azt hiszem van két hot LZ-nk. Az egyik Amy, sikerült leszerz?dtetni, de a pénz mellett ugye szállást és ellátást is ígértem neki. Remélhet?leg hamarosan érkezik. Ha jól tudom van szabad szoba, konténer, stb. de nem tudom tele lett-e rakva lommal. Ha nem, akkor ugye csak a kulcsa kell, ha igen akkor rendet kell csinálni, csajos szobához méltót. Hacsak nem akar az ifjú hölgy, mindenki legnagyobb örömére, a srácok közé beköltözni. A másik hot LZ pedig a buli helyszíne, ahova be kellene engedi aki zene, catering, stb. ügyében érkezik. De nekem egyel?re nincs erre jogosultságom, s?t még belép?m sem. Például azért, mert amikor ide kerültem már megvolt az kinek van induló jogosultsága, és innen csak helyben lehet intézni a belép?t."

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 10 months ago #4541 by Nyarlathotep
Replied by Nyarlathotep on topic MIT campus
-"Látom merre fog ez haladni. Semmi gond, kellemes lesz ez nekem így is. A kutatásra és az egyebekre meg majd visszatérünk akkor, ha ott lesz az ideje. Nekem mindegy, hogy kinek a rendszeridejét és laborfölszerelését fizetem ki. Ha gondolod most elküldhetek erre valamennyit, hogy amikor itt az ideje ne kelljen a szerz?déssel id?t húzni."

-"Nem láttam védm?vekre utaló nyomokat. Ha voltak is védm?vek, valamikor nagyon régen bontották le ?ket, mert ha frissek lennének, akkor láttam volna ?ket. Egy ilyen dolgot egy kisebb csapat Keisinger professzor szint? embernek kell lezárnia, az pedig nyomot hagy. Jól látható csoportos rituálé nyomot. Nem beszélve arról, hogy a korlátok a fizikai világban is megnyilvánulnak legalább egy k?kör vagy mondjuk egy furcsa utcaminta szintjén. Crouch Endet például pont ez nyitotta. Illetve ez a minta és az, hogy elég népes volt a környék. Az ez utáni öngerjeszt? kört az els? eset után már ismered Chicago-ból. Viszont pont ennek a következménye az, hogy a hely elnéptelenedett, ami egy jó id?re érdektelenné tett az átlátogatók számára. Ide megint csak nem arkológiát hanem inkább katedrálist kellene építeni, vagy valami hasonlót ami jó irányba fordítaná a világegyetem mechanikáját."

-"Adeptus? Már bocs, de rohadtul nem úgy nézel ki. Mindenesetre az én formulám énoki nyelven íródott kicsit kabbalista jelleg?, míg Crystalé egészen másmilyen.Mondjuk a közép-énokija nem olyan rossz, de ehhez magas dialektus kell. A közép énoki csak elementálokat irányítani és káromkodni jó."

-"Nem volna olyan nehéz megmondani, de nem hiszem, hogy mindenképpen azt szeretnéd, hogy apróra vizsgáljalak át, vagy ha nem én, akkor az atya. Neki szerintem biztosan jobban menne. Egyébként én azt mondom, hogy ha adeptus vagy, akkor tedd azt, amit ?k tesznek. Feszegesd a határaid. Ha Sáska kitolta ?ket akkor látni fogod. Azért Sáska, mert ha te magad fejlesztetted volna ki, akkor tudnál róla. Mást nem tudok mondani ezzel kapcsolatban. Én is csak feltételezni tudok, ahogy te. Annyi különbséggel, hogy te jobban értesz hozzá."

~~~

"Annyi konténert igen nehéz volna telirakni. Ráadásul a lomok nagy részét vagy elhasználtuk, vagy kihajítottuk a fenébe, ahogy Aika megmondta. Belül viszont a konténer egyáltalán nem csajos. Üres katonai szabvány. A kulcsszekrényhez viszont adtam neked hozzáférést. Nyugodtan kiveheted, egyszerre ugyanis két helyen nem tudok lenni. Úgyhogy most beengedem a roadie-kat meg a mit tudom én kiket, addig viszont várni fog a kishölgy, ha nem akarod beengedni. Ha mégis, akkor meg nyugodtan megteheted. Most viszont akkor megyek és eljátszom a dics? portást."

Csapat riadó!

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 10 months ago #4542 by TheElf
Replied by TheElf on topic MIT campus
- Például beszélgetés közben küldjek üzenetet a professzornak, és keressek rá egy adott varázslat formulájára, hátha ennyivel is több dologra tudok koncentrálni? - Teszem fel a kérdést mosolyogva. De nem teljesen poén a kérdés...

Mert az indukciós jack technológia nem azért érdekes, mert a kíváncsi szem nem látja. Hanem mert minden indukciós portot tudok használni, ez pedig azt jelenti az üzenet elküldéséhez és a keresés elindításához csak hozzá kell érnem a zseb?rmesterhez. No igen, ezért is jó [i:1kmy4sgs]custom cuccot hordani. [/i:1kmy4sgs]És ezért is jó ötlet, az eredetileg beültetésre szánt alkatrészek egy részét újra használni. Szóval a zseb?rmester szépen gyorsan megkapja a szabványos parancsokat, persze közben a beszélgetésre is igyekszem odafigyelni. Kicsit "meg is hajtom, kihasználom a tudását".

Azaz küldök a professzornak egy üzenetet:

"Szia Severin,

Lenne egy fontos kérésem. Azumi-ról van szó. Egészen pontosan az általa írandó ZH-ról és egy kisebb problémáról. Bizonyára tudod, hogy ? sem kérne kivételes elbánást, és ha kérne te sem adnál neki, hiszen "egy leend? családtagnak, jót tesz az elvárás". Ellenben érzésem szerint akadnak olyan körülmények amikr?l tudnod kell. Sajnos nem teljesen jó hírek. Ellenben indokolhatnak némi engedékenységet, hiszen az engedékenység nem fogja befolyásolni a céljaid elérését.

Kathy ezúttal, nem is tudva mit csinált, szellemekt?l, totemekt?l kért segítséget, hogy a ZHt újból igazi er?feszítés nélkül tudja le. Mondhatjuk úgy is, hogy hiába kapott azért, mert a plusz felkészülés sokak nyarát tette tönkre ez ?t nem érdekelte. Így sajnos van okom feltételezni, hogy az sem érdekli, ha a rossz eredményekért is kapna. Ugyanakkor, az önzése és hozzáállása miatt szellemek és totemek is példát akarnak statuálni rajta. Tudomásom szerint a veszélyek miatt te is tiltod a Spirit Pact-et, és érzésem szerint a hölgyb?l remek elrettent? példa lesz, akár túléli, akár nem.Ez azt hiszem neked is érdeked, és itt a totemek akaratát szerintem bölcs dolog tiszteletben tartani.

Ez az ügy viszont így könnyen kaphat nyilvánosságot. Ha pedig ez a Keisinger házat is érintheti gondoltam nem árt, ha el?re tudsz róla. Ha ez az információ nem elég: Érzésem szerint ehhez egy Enlai boltjában, de nem az öregt?l használt f?zetet is használt. Ezzel érte el [i:1kmy4sgs]Macskát.[/i:1kmy4sgs] Akinek ki is nézte magának a ház egy másik lakóját. Ha jól tudom Travis-t. Akinek az aktáiban amúgy van jó pár beültetés. Érzésem szerint az ilyen f?zet terjedése kockázatos. Érdemes erre a f?zetre rákérdezni Enlainál.

Úgy érzem viszont, hogy ezzel az üggyel a kemény ZH jelent?s részben [i:1kmy4sgs]okafogyottá vállt. [/i:1kmy4sgs]Hiszen az újabb trükk okán nem hiszem, hogy valószín? lenne, hogy ezt a ZHt levernék Kathy kisasszonyon. S?t, érzésem szerint nem nagyon lesz lehet?ség leverni rajta bármit is, miután a szellemek és a totemek végeztek vele.

Csak most tudtam meg, ezért nem szóltam el?re, de úgy hiszem ebbe beleszólni nem jó, annál fontosabb, hogy az ilyen akaratlan paktumok kapcsán te is példa statuálásra használd az esetet. Így viszont szerintem már nem szükséges a kemény ZH.

Azumi viszont érzésem szerint önhibáján kívül készült keveset a ZH-ra. Eleinte Lexi kényszerített rá pár dolgot, utána az Inside View. Hiába próbálom kész, vagy félkész anyagokkal tehermentesíteni, sajnos ez nem volt elegend?. Az utolsó nap, tudást felfrissít? felkészülése viszont részben a baleset okán marad el, hiszen ez újra több órát elvett t?le, és sajnos az Inside View-os munkáját sem tudjuk elvégezni helyette. Hiába kap sok el?re megírt anyagot, hozzáférést sok hatósági irathoz, jelvényt, bármit: Ett?l még az újság összerakása sajnos idejébe kerül, és ez sajnos az ellen?rzésünkön kívül es? dolog.

Ebben az esetben érzésem szerint [i:1kmy4sgs]méltányos [/i:1kmy4sgs]és [i:1kmy4sgs]helyes[/i:1kmy4sgs] volna, ha a holnapi ZH kapcsán [i:1kmy4sgs]kíméletes volnál. [/i:1kmy4sgs]Nyugodtan jelezd mindenkinek, hogy [i:1kmy4sgs]ki miatt lett oda a nyár vége a felkészülés miatt[/i:1kmy4sgs], de a ZH ezúttal legyen látványosan könny?. Ez esetben amikor Kathy a szellemeknek fizet és csúnyán megfizet az újabb trükkjéért, mindenki tudja valószín?leg [i:1kmy4sgs]feleslegesen tette.[/i:1kmy4sgs] Így a példa hatásosabb, és Azumival sem tolunk ki indokolatlanul. Javasolnám egy olyan ZH kérdéssor használatát amit aki érti a tananyagot, de nem sok ideje volt felkészülni, sok részlettel nehezen boldogulna meg tud írni, de frissen felszedett lexikális tudásra építve nehezebb. Egy ilyen jelleg? ZH-t az is meg tud írni akinek az egyetem mellett kemény munkája van, és nem tudott nagyon rákészülni. Sok ilyen van. Így bár nem lesz "brutálisan sok rossz jegy", mégis segít felmérni a tudást és a hozzáállást, talán jobban is mint a nehézre tervezett ZH, amin sokan "eleve fennakadnának". Ezért kérlek, hogy a ZH kérdéseinél figyelj rá, hogy jelen helyzetben, a komoly felkészülési lehet?ség nélkül indulók is sikerrel vehessék a ZH-t, mint akadályt, de az anyag megértését mér? kérdések így is jelentsenek egy reális kihívást a számukra.

Ha majd ráérsz lesz egy mágiával kapcsolatos privát kérdésem, amiben a te véleményedre kíváncsi lennék.

Köszi,

- Aika"

Gina pedig Jeffnek küld egyet:

"Oké, csak nem tudtam, hogy veled menjek és nekem is csinálsz belépési jogot, itt pedig kopasz engedi be Amy-t, vagy maradjak itt és én engedjem be ?t" - Így Jeff javaslata szerint igyekszik kivárni és beengedni Amy-t

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 10 months ago #4544 by Nyarlathotep
Replied by Nyarlathotep on topic MIT campus
-"Hidd el nincs olyan dolog amit egy kíváncsi szem valahogyan nem látna ha látni akar. Ezért a legjobb az, ha az illet? még csak nem is gyanakszik. De te vagy itt a mimikri szakért?. Azt viszont nem fogod tudni elleplezni, hogy azt a kapcsot, ami a testedhez köt arra használtad, hogy mást is a testedhez rögzíts."

~~~

"A fene esne bele, hogy erre kell ébredjek! De tényleg! Bocsánat, hogy elaludtam, de már a kezdet kezdetén igen kemény napom volt és teljesen kimerített a repülés és a médiával szembeni ellenintézkedések. Nem beszélve a rituális el?készületekr?l.

Most, hogy figyelmeztettél, most látom, hogy ez egyáltalán nem okafogyott. Ha Kathyvel történik valami, akkor nekem valahogyan le kell tudjam tagadni az egészet. Meg sem szimatolhatják, hogy tudtam róla, ahogy azt sem, hogy Enlainak ehhez valami köze lehet. Nem tudom, hogy jutottak egyáltalán hozzá a recepthez, az ilyen dolgok ugyanis féltve ?rzött titkok. Nem csodálkoznék, ha Enlai barátom valamelyik kutatásából jutottak volna ki. Majd figyelmeztetem, hogy van egy kémje, hacsak nem tudod, hogy ki volt az, mert akkor valahogy úgy kell szerveznem a dolgokat, hogy ne minket, hanem ?t fogják meg.

Ha viszont most hirtelen valakit mentesítek, vagy engedményt teszek neki, egy ilyen üggyel kapcsolatban az lesz az els?, hogy engem is belekevernek. Ráadásul a jó akaratom az is befolyásolja, hogy nem t?le hallom, szóval meg fogja írni és ugyanolyan keményem, mint mindenki más. Természetesen ha ? keresett volna meg ezzel, vagy mondjuk a feleségem keresi meg és nem most, hanem a balesete el?tt, akkor akár meg sem kellett volna írnia, de most így, hogy a fejem fölött összecsapnak a hullámok és azt az egyet sem védte ki, amit kivédhetett volna... Mire számítsak egy ILYEN családtagtól? Azt hittem, hogy a japánok összetartanak és a család érdeke náluk szent. A Renraku családnál legalábbis így van. Azumi viszont el akarja dobni a családnevét, föl akarja venni a Keisinger nevet és ennyit nem tesz meg... Nem lesz végzetes a bukása azt megoldom, helyre fogja tudni hozni, de megszenved vele, viszont azt akarom, hogy tanuljon bel?le a saját kárán, akárcsak Otto fiam. Neki is utólag ezt szoktam mondani. Egyébként is most én vagyok a család feje. Ha már elérte, hogy azt mondjam, van esélye, akkor legalább legyen ?szinte, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen fejvesztve szaladgálnom.

A másik dolog meg az, hogy Lexi kényszerítette. Akkor sem szólt és akkor azért akartam kihajítani, mert egy gyenge épít?k? abban az er?dben, ami a Keisinger név mögött áll. Most megoldottátok, hogy ne dobjam ki, akkor viszont egy olyan épít?követ kell bel?le formáljak, amelyik illeszkedik és er?sen tart akkor is, amikor én már a föld alatt fekszem. Ahogy a Renraku is ilyet akar és ebben te segítesz azzal egy nyavalyás bakának, hogy hadnagyot csinálsz bel?le és er?teljesen megkínzod, úgy nekem is valami hasonlót kell tegyek. Annyit viszont meg tudok tenni, hogy egy nappal eltolom az egész tesztet. Engem is hirtelen kapott el ez a baleset és ha lesz egy szabad napom, akkor legalább lesz id?m elintézni a Wuxinggal kapcsolatos teend?imet. Ha viszont úgy dönt, hogy újságot fog írni holnap is, akkor az ? baja.

A ZH nem a frissen fölszedett lexikális tudásra fog alapozni. A szokásos segédanyagokat lehet majd alkalmazni, viszont azt akarom, hogy értsék azt, amit csinálnak és ezért lesz nehezebb. Ha visszakérdezel és iskolapéldákat használsz, akkor megkapod a szabványos választ. Ha viszont a világból vett gyakorlati példákat használsz, akkor már nehezítettél egyet. Hidd el, én is készültem. Az én nyaramból is megevett egy hónapot a dolog, ráadásul haza kellett vigyem a munkát. Ha ezzel mérgezem az otthoni légkört, ha azzal teszi nekem tönkre egy ilyen FÉREG a nyaram, hogy kirándulás, vagy akár kutatás vagy bármi helyett az egyetlen nyugis hónapom arra használom, hogy ezeket összeszedjem, listát csináljak bel?le és a feleségemmel együtt kidolgozzuk a részleteket, akkor ezt meg fogják írni és ezen az sem fog segíteni, hogy ha úgy megtanulta Kathy a képleteket, hogy már a retinájába vannak égve. Ráadásul ha jól tudom Azumi sámán és újságot is ír. Akkor viszont elég gyakorlatias, hogy a valós életb?l vett példák ne okozzanak neki már az adatgy?jtésnél és a probléma fölismerésénél bajt. Innent?l viszont standard eszközökkel megoldhatja. Nem fogom vele papíron elvégeztetni az utolsó gyökvonást is.

J. S. Keisinger"

~~~

"Be foglak engedni, de ha te vetted föl azt a lányt, akkor nyilván nem azt kellene mutatni neki, hogy föl van véve és innent?l megdarálta a ház és kiköpte mint cégest, vagy katonát vagy akármit. Te meg ezekhez a benyomás dolgokhoz jobban értesz.

Jeff"

Csapat riadó!

Please Log in or Create an account to join the conversation.

Time to create page: 0.495 seconds

Útvonal

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

Bejelentkezés

Kereső

Cookie kezelés

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.